Nyílt modern – kortárs tánc órák a Hébében

2014. Október 21. Vissza a hírekhez

Szamosi Judit.Szamosi Judit táncpedagógus / táncművész / koreográfus vezetésével

Diplomáját a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerezte, több éve tanít itthon és külföldön. Harmadik éve a Hébé Művészeti Iskola moderntánc tanára.

Kortárs táncművész.

Tanított a budapesti Trafó stúdióban, a Mimage Pantomim Színházban, továbbá hétvégi kurzusokon, mozgásműhelyben Budapesten.

Ösztöndíjjal eljutott már többek között Németországba (Ponderosa Tanzland), Londonba, New Yorkba és Philadelphiába.

„Mi ketten vagyunk” című koreográfiája közönségdíjat nyert a nemzetközi SzólóDuó Fesztiválon. Ezt a művet 2014. decemberére meghívták továbbjátszásra a Művészetek Palotájába, továbbá egy berlini nemzetközi táncfesztiválra.

A látogatható órák célja a testtudatosság fejlesztése, a test teljes átmozgatása változatos módon, a modern- és a kortárstánc technikák alkalmazásával. A talajon, állásban és haladásban történő gyakorlatok mellett tánckombinációkat is tanulunk.

Az óra tartalmaz erősítő és nyújtó gyakorlatokat is.

Az olykor kihívást jelentő gyakorlatok mellett, a jelentkezők az izomzatuk, a testtudatosságuk fejlődését, valamint jobb közérzetet tapasztalhatnak az órákon történő rendszeres részvétel esetén.

Időpont: 2014. november 7-től, péntekenként 16.15-17.15
Helyszín: Hébé Művészeti Iskola, Oroszlány , Havasi Márton u. 1-3. „B”- tornaterem
Jelentkezés: titkar@hebeiskola.hu és személyesen az órák előtt
Óradíj: 800.- Ft

 

A Hébé Tánccsoport támogatói:

Magyar Majorette Szvetsg

A Hébé Tánccsoport támogatói:

Az Ă–n cĂ©gĂ©nek helye. Kattints Ă©s fedezd fel. Oroszlllny SzolggÃltattà Zrt Szent GrrÃl Patika

Szponzorok

Bounce and Twirl Egyesülett.

A Hébé Művészeti Iskola létrehozásához és fenntartásához 2006. május 07-én Egyesületünk létrehozta a Hébé Alapítványt. A jelenleg is érvényes törvényi szabályozás alapfokú művészeti iskolában 6 éves kor felett támogatja az oktatást. Egyesületünk kereteiben a 6 évesnél fiatalabb gyermekek előképzését végezzük azonos szakmai háttérrel.